• Home
  • Archive by category "Egyéb"

A kereső segítsége

Nem olyan régen kezdtem a munkát a legújabb munkahelyemen, mert a régi egyrészt már nem adott megfelelő motivációt számomra, nem voltam megelégedve a fizetéssel sem, és bizony az is problémát jelentett, hogy belefásultam a feladatokba, hiszen nem igazán kaptam újakat, és nem is éreztem azt, hogy meg lennék becsülve, vagy épp értékelnék azokat a feladatokat amit végzek számukra nap, mint nap. Éppen ezért egy teljesen új területen, a mezőgazdasági munkák világában dolgozom immár négy hónapja. Persze a beilleszkedés és a betanulás mindig nehéz és időigényes folyamat, de most már azt gondolom, hogy azt lehet mondani, hogy ez is sikerült, és megkaptam az első saját feladatomat is.

Meg is lepődtem, mert egy nagy felelősséggel járó feladatot ruháztak rám a beszerzés területén, hiszen a keresőm azóta is a traktor eladó kifejezéssel van tele, hiszen egy új traktor beszerzésének feladata szállt rám. Hát mondanom sem kell, hogy én egyáltalán nem értek ezekhez az eszközökhöz, de szerencsére a kereső segítségével rátaláltam az Odisys csapatára, akik hihetetlen szakértelemmel és szakmai tapasztalattal hatalmas segítséget nyújtanak nekem ennek az anyagnak az összeállításában. Biztos vagyok benne, hogy az ő segítségükkel meg fogom találni azt az eszközt, ami a legjobb áron, a legtöbb funkcióval és a legpontosabban illeszkedik majd a vállalat igényeihez. Nekem pedig ez most kulcsfontosságú, hiszen ez az első saját feladatom amit rám bíztak, muszáj tökéletesen elvégeznem. Nem izgulok, mert az Odisys segítségével biztos vagyok benne, hogy ez sikerülni fog. Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a céget és a csapatát, mert nagyon lelkiismeretes segítséget nyújtanak mindamellett, hogy hihetetlen szakmai tapasztalattal rendelkeznek.

A főnököm kérésére

Én nemrégen kezdtem el dolgozni egy nagyvállalat divíziójánál, és azt kell mondjam, hogy igazából jól érzem magam, sikerült beilleszkednem és azt hiszem, hogy a munka is megfelelő lesz számomra. Megfelelő karrierutat és fejlődési lehetőséget biztosít számomra ez a kis divízió, talán még előrelépési lehetőséggel is, de hát ezt nyilván majd az idő mutatja meg számomra. Annak kifejezetten nagyon örülök, hogy ez a nagyvállalat nem eszekeveszetten és teljesen logikátlanul működik, mert egy-egy divízió vezetője, a saját divíziójára tekintettel kérhet saját változtatást vagy módosítást.

Nem is olyan régen például elkezdtünk a telefon szervíz szolgáltatóra panaszkodni a főnökünknek. Nálunk pedig kifejezetten fontos, hogy tényleg mindig elérjenek bennünket az ügyfelek, nem csak emailen, de telefonon és sms szolgáltatásban is. Nyilván, ha kicserélnek egy kijelzőt és az egy nap múlva nem működik, akkor sajnos ez szinte minden téren meghiúsul. Talán egyedül emailen tudjuk tartani ilyenkor a kapcsolatot, de az is nehézkes, mert számítógéppel nem is igazán dolgozik nálunk senki. Ma már szinte mindenki a telefonját használja.

Éppen ezért megkaptam feladatnak, hogy kutassak fel egy olyan szervízt, ami megbízható, gyorsan és pontosan dolgozik. Nekem sem kellett több, megkérdeztem az összes kollégát, hogy xiaomi telefon szerviz tekintetében van-e valami javaslatuk vagy ötletük, hová kellene menni a közelben. Hát persze hogy volt, és hárman is ugyanazt a céget mondták, a xiaomiszervizshop.hu csapatát. Utánuk néztem és el is látogattam hozzájuk. Az ügyfelekkel nagyon kedvesen beszéltek és igen rövid határidőre vállaltak feladatokat. Ennek örömére én be is jelentettem a főnökömnek hogy azt gondolom, ők lennének a legjobb választás. A főnököm pedig el is intézte, hogy mi hozzájuk hordhatjuk a hibás készülékeket. Azt hiszem egy ilyen közegben jól lehet tanulni, fejlődni és haladni is. Örülök, hogy ide jöttem dolgozni.

Tudnod kell róluk

A mai világban kétféle ember létezik, azt gondolom, aki szereti az apple termékeket, és aki nagyon nem. Persze van olyan, aki idő közben a megbízhatóság és gyors, kényelmes használat miatt átpártol a márkához, de alapjában véve – és én meg is értem – van aki ellenük van mert drágának és leginkább társadalmi szimbólumnak tekintik ezeket a készülékeket, de van egy hatalmas felhasználói réteg, aki a termékek és eszközök hibái ellenére sokkal több pozitív tulajdonságot lát ezekben a készülékekben, és boldogan használja őket, sőt, ha megkérdezzük biztosan azt feleli, hogy nem is menne át semmilyen más márkához vagy termékhez.

Én is hasonlóképp vagyok ezzel, ám néha nekem is muszáj új készülék után néznem, még akkor is, ha nem sorra követem a legújabb készülékek divatját, mert hát azért két-három év alatt akkor is elavulnak a készülékek ha nagyon vigyáz rájuk az ember, és nyilván legfőképp technikailag. Ettől azonban még használhatók, sőt. Egy-egy gyerek vagy csupán telefonálásra használva egy-egy felnőtt is sokszor nagyon boldog lenne ezekkel a régebbi készülékekkel is. És pont ez az a dolog, ami miatt nem szeretem lecserélni a telefonomat.

Mert hát hova tegyem a régit? Fel a polcra? De nem szeretném, hogy örök életére ott porosodjon, mert nyilván már nem igazán fogja az ember az új mellett használni, még akkor sem, ha ez a vásárlásnál megfogadja. Vagy dobjam el? De hát ahhoz pedig túl értékes darab. Elajándékozni is próbáltam már, de az is sokszor nagyon nehéz feladat, mert nyilván a gyerekek számára nagyon előnyös egy ilyen meglepetés, viszont általában többen vannak, nekem pedig mindig csak egy készülékem.

Minap aztán ráleltem a tökéletes megoldásra a https://almabazar.hu/ oldalon. Ők ugyanis használt iphone felvásárlással, annak felújításával és tovább értékesítésével foglalkoznak, és be tudtam úgy is adni a telefonom, hogy az új készüléket nem rajtuk keresztül szereztem be. Egy nagyon szuper és lelkiismeretes csapat, aki nem csak nekem segített lelkiismeretfurdalás nélkül lecserélni a telefonom, de másoknak is, hogy jó minőségű, megbízható és maximálisan használható készülékekhez jussanak. Én legközelebb azt hiszem az új terméket is rajtuk keresztül fogom vásárolni, mert nagyon jó áron dolgoznak és hihetetlen gyorsan. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket.

Ha valami igazán gyönyörűt keresel

Az ember számtalanszor kerül olyan helyzetbe, hogy akár egy iroda falára, vagy irodába, esetleg annak több helyiségébe, akár a saját kis otthonába, lakásába vagy házába szeretne valamit, ami kicsit feldobja, ami díszíti, de nem szeretne festményt, mert azt túl soknak tartja, ugyanígy a szoborral, és keresgél, keresgél, még egyszer csak jön valaki, aki ajánl számára valamit, ami tökéletesnek bizonyul. Általában ilyen szokott lenni a vászonkép, és annak is a családi képekről készített formája, én most azonban valami hasonlót, mégis teljesen más dolgot szeretnék mindenki figyelmébe ajánlani.

A családi vászonképek direkt vonala ugyanis nagyon sok ember számára visszatartó erő, hogy a lakását díszítse, éppen ezért azt ajánlom, hogy nézzenek körül a https://szalaibalazs.hu/ oldalon, ahol ugyanígy, a fénykép és festmény között félúton elhelyezkedő vászonképek világa fog eléjük tárulni, de teljesen más, tájképek formájában.

Az én kedvenceim például, a Balaton és a Levendula vászonkép azt hiszem mindenki számára kis kedvencként fog szerepelni, hiszen gyönyörű kompozíciója és még csodálatosabb színei mindenkiben jó érzéseket és kellemes pillanatokat ébresztenek a természetes szépségük mellett.

Az én irodámban a Balaton a fő téma, mert gyerekként rengeteget nyaraltunk ott, és bár mostanság nem igazán jut idő sokat ellátogatni erre a tájra a munka és a család mellett, de szeretem, hogy ilyen formán mégis csak az életem része, mert rápillantva mindig a gyerekkorom tiszta boldogság érzete és szeretete, életvidámsága és tisztasága jut eszembe. Életem egyik legjobb döntése volt ezt a képet ide akasztani az irodámba, mert így bármilyen feszült időszakban jut egy-egy perc ezekre az érésekre, és észrevettem magamon, hogy így az akadályokat is sokkal könnyebben veszem és gyűröm le. Ha valami igazán gyönyörűt keres valaki, látogasson el ide, biztosan nem fog csalódni sem az oldalban, sem a képekben.

A fiatalságunk emlékére

Az ember gyerekként még annyira sok idővel van megáldva. Legalábbis mi felnőttként így érezzük. Nekem számtalanszor eszembe jut például, hogy nem tudom hogyan lehetett tini koromban annyi időm, és méginkább energiám, hogy százezer felé osztódjak, és mindent meg tudjak oldani, amihez kedvem van. Pedig sikerült, mert mindamellett, hogy emelt szinten érettségiztem két tárgyból is, aminek felkészítője intenzív két évben történt, és délutáni plusz órákkal, még néptáncolni is volt időm, nem is akármilyen szinten, hiszen egy nemzetközi vizeken is nagyszerűen szereplő, több kortárs versenyen induló csoport tagja voltam, amivel minden nyáron legalább egyszer külföldi fesztiválon vettem részt. Minden pénteken például három órát próbával töltöttünk, nem beszélve az edzőtáborról, és a plusz hétvégi próbákról és fellépésekről.

Hihetetlen energia és idő kell ehhez, amire most már talán nem is lennék alkalmas vagy képes. Mégis minden öt évben az ember egy kicsit visszatérhet ide, mert mint egy jó osztálytalálkozó, összegyűlünk a régi táncosokkal, akik már nem vagyunk tagok, és egy fellépés erejéig újra táncosokká válunk.

Ezekben a fellépésekben az a jó, hogy már maximálisan kiélvezzük minden pillanatát, mert felnőttként tudjuk, mekkora kincs és mekkora ajándék is ez. Nem csak a színpadon állni és tapsot kapni, hanem újra élni azokat a szép időket, a régi barátokkal, amikor még felhőtlen és fiatal volt az ember. Ilyenkor mindig van egy egyedi ajándék, amit a póló nyomtatás segítségével minden évben kicsit másabbra varázsolunk, de alapjaiban a minta és a címer természetesen ugyanaz. Öt évente ez az egyedi póló újabb emléket ad, hogy majd a következő fellépésen is legalább annyira legyünk lelkesek és kitartók, mint az utolsó póló alkalmával.

Akiket én ajánlok

A vállalkozói világban nehéz dolog az ajánlás. Munkatársnak se szívesen ajánlunk senkit, mert ha nem válik be, akkor nem csak ő fürdik be, bizony mi is kicsit kellemetlenül érezzük magunkat, és külső partnereket se ajánlunk, hiszen az még kellemetlenebb, ha szerződéses viszonyban valakinek nem felel meg a minőség és feszült helyzetbe kerülnek egymással a vállalkozóval. Pontosabban inkább azt mondom, hogy mindig és minden körülmények között  – már ami engem illet – olyan embereket és külső partnereket ajánlok csak, akikben maradéktalan, nem száz, hanem ezer százalékosan megbízok, és tudom, hogy mindent meg fognak tenni, hogy a lehető legeredményesebb, legjobb és legszebb munkát adják át a folyamatok végén, akár munkavállalóként, akár külső partnerként egyaránt.

Így igaz ez arra a kis csapatra is, akiket most fogok ajánlani bárkinek, akinek éppen tökéletes ékszerfotók, ételfotók vagy épp bármilyen termékfotók kellenek fotózás keretei között. Hihetetlen minőségű és lélegzetelállító gyönyörűségű képeket adnak át ugyanis, és mindezek mellett nagyon könnyű és gördülékeny velük a közös munka.

Lelkiismeretesség, pontosság, rugalmasság, tökéletes szakmai tudás és tapasztalat alázat és a részletekre kiemelt figyelem jellemzi őket, aminek hatására az általuk átadott anyagban a termékek szinten életre kelnek. Az én webshopom forgalma majd megduplázódott azóta, hogy a képeket velük csináltatom, ugyanis a fotoda csapata olyan anyagot állít elénk, hogy biztosak legyünk a döntésben a vásárlást illetően. Ha ránézünk ezekre a képekre biztosak vagyunk benne, hogy azt és pontosan azt a terméket szeretnénk. Olyan mintával, olyan színben és olyan méretben mint ami a képeken szerepel. Nincs hezitáció, nincs további nézelődés. Vásárlás van. Örökké hálás leszek az életemnek hogy megismerhettem ezt a kis csapatot, és persze nem kevésbé nekik is, hogy ilyen tökéletességgel dolgoznak.

A lányom kedvence

Az embernek, ha gyereke születik, teljesen megváltozik az élete, szokták volt mondani, és ezt teljesen osztom is, mert amióta a lányom megszületett tényleg teljesen máshogy élünk, máshogy viszonyulunk dolgokhoz, nem csak én, hanem a férjem is, Persze őt két másodperc alatt kenyérre lehet kenni, ha csak rámosolyog a gyerek, ez azt gondolom nem is csoda, de ő is nagyon sokat változott és változtatott, amióta megszületett Bíborka.

Amióta pedig kamasz korba ért teljesen feje tetejére borult az élet, mondhatom ezt is nyugodt lelkiismerettel. Hála a jó égnek nem a csavargás vagy a csúnya beszéd, a szülőktől való elfordulás miatt, hanem azért, mert elkezdett maximális mértékben nőiesedni, és bizony ezt meg is érezzük a bőrünkön. Imádja a különböző csajos cuccokat, amik eddig egyáltalán nem voltak rá jellemzők, szereti a fodrászt, ahova eddig el sem lehetett rángatni, kifesti a körmeit, ami eddig egyáltalán nem érdekelte, hiába próbáltam rávenni, hogy fessük ki az övét is, és ami a legfeltűnőbb, van kifejezetten kedvenc saját parfümje, amit eddig gyűlölt, ha bárkin bármilyen illatot megérzett. A legfeltűnőbb ez, hiszen csak ez az avon parfüm, amit keres, és amit el tud magán viselni, mert úgy gondolom, hogy van valamiféle túlérzékenysége ezekre a szagokra, hiszen már egészen pici baba korában sírással jelezte, hogy neki nem jó érzés, ha valakin erősebb parfüm van.

A gyerekünk tehát azt hiszem kezd felnőni. Hihetetlen érzés. Mondanám, hogy jó, de ez nem lenne igaz, mondanám, hogy rossz, de ez sem állná meg a helyét, inkább olyan furcsa kettős érzés. Egy biztos, a kedvenc parfüm sokáig kedvenc marad, ezért be is táraztam neki belőle, nehogy bármikor is hiányt szenvedjen, ha éppen elfogyna, vagy hirtelen nem tudnánk rendelni, esetleg nem érkezne meg, ha szüksége lenne rá.

Szolgáltató csere a legjobb időpontban

Közel két hónapja már, hogy előléptettek, és a középvezetői részről a felsővezetői szintre helyeztek így el, vállalati tanácsadói pozícióban. Nem igazán értettem eleinte, hogy miben lesz más a munkaköröm vagy a feladatom, mint középvezetői szinten, ugyanebben a pozícióban, de az első hónapban erre ténylegesen és világosan fény derült, hiszen az első nagy meeting – amit akkor még azt sem tudtam, hogy valójában mit is takar – fényt derített mindenre.

Középvezetőként ugyanis az ember jelent a főnöknek. Leírja a véleményét egy bizonyos témáról, amit az elolvas és eldönti, hogy érdemes a vezérigazgató elé terjeszteni, avagy sem. Nyilván egy nagyvállalatnál folyamatosan változó helyzetek és munkakörök, feladatok, emberek vannak, amik folyamatos odafigyelést, és alkalom adtán módosítási intézkedéseket igényelnek. Ezek azonban csak akkor mennek át a végső vezetők felé, ha a tanácsadók fő vezetője arra érdemesnek tartja, és felterjeszti a vezérigazgató elé. Bizonyára akadtak olyan helyzetek is, mint ahogy most már én is érzem a bőrömön, amikor tartott attól a főnököm, hogy nem vennék a témát vagy változtatási javaslatot jó néven, és ezért inkább megtartotta magának, mint ahogyan néha én is biztos erre fogok kényszerülni.

Van azonban egy téma, amely már régóta úgy látom, hogy egy hatósági ellenőrzés során nagy problémát okozna a cégnek, ez pedig a tűz-és munkavédelem témaköre, és legfőképp az azért felelős, mindenre alkalmatlan szolgáltató. Meggyőződésem, hogy le kell cserélni őket, mert nem hogy nem adnak valódi és egyedi védelmet, ami azt gondolom, hogy egy ekkora cégnél alapvető fontosságú, hanem viszonylag drágán, még a törvényi kötelezettségeknek sem tudják megfeleltetni a céget. A kutatásaim alapján a https://tsrsafety.hu/ cég lenne számunkra tökéletes választás.

Így már, felkerülve a felsővezetésbe, elő tudtam ezt terjeszteni, és bár okozott kellemetlen pillanatokat a javaslatom, a vezérigazgató rábólintott, és megkezdtük a céggel a munkát. A mai napon már két hete működik az új dokumentumokkal és intézkedési tervekkel, eszközökkel a cég, és bizony kaptunk is egy ellenőrzést, ami így tökéletes működést hozott ki, az előző céggel viszont komoly büntetést kaptunk volna a nyakunkba. Azt. hiszem ezt hívják tökéletes időzítésnek.

Válaszd a szabadságot mobiloddal is! Kártyafüggetlen mobiltelefon rendelés – megbízhatóan

Manapság a leginkább a mobiltelefon az a használati cikk, ami mindenki számára egyaránt nagy fontossággal bír. Hiszen egész napunk során használjuk, és elmondható, hogy az alkalmazások megoldanak problémákat, megkönnyítenek helyzeteket. Ezért is fontos a megfelelő kártyafüggetlen telefonok beszerzése. Hiszen a felhasználások sokkal sokrétűbb és összetettebb, mint az ember azt elsőre gondolná.

Válaszd a szabadságot mobiloddal is! Kártyafüggetlen mobiltelefon rendelés – megbízhatóan

Mint manapság szinte minden témakörben a mobiltelefonok esetében sem könnyű kiválasztani a megfelelő típust, és pont a megfelelő helyről megrendelni azt. Vannak ilyen olyan készülékek, a nevesebb és kevésbé ismert gyártóktól, melyek elsőre nem tűnnek rossz alternatívának, de hosszútávra nem biztos, hogy a legjobb megoldást nyújtják számunkra. Ezért érdemes az irányba gondolkozni, hogy mire akarjuk pontosan használni az adott telefont, mely funkciói a legfontosabbak, és akkor közelebb kerülünk a jó döntés meghozatalához.

Ezzel a legnehezebb kérdések egyikét már meg is oldottuk, jöhet a következő: honnan rendeljük meg. A mobiltelefonnal foglalkozó webáruházak között igen nagy eltérések vannak az árak tekintetében. A kiugróan olcsó shopokkal az a tapasztalat, hogy nem szabad foglalkozni. Inkább koncentráljunk a picit ugyan drágább, de nem horror áron dolgozó shoppokra, hiszen itt a megfelelő szerviz háttér, garancia, és minden ügymenet biztosított lesz, hogy ne érjen bennünket csalódás. Ilyen a korábban linkelt GURU GSM oldala is, ahol a webshoppon felül jó helyen található hagyományos boltok is rendelkezésre állnak, annak érdekében, hogy a számunkra megfelelő telefont kényelmesen szerezhessük be.

A tábor emlékére

Egy tanár életes sosem könnyű, ezt nagyjából azért minden ember tudja. Rengeteg türelem és odafigyelés szükséges ahhoz, hogy a gyerekek ne csak okosabbak, de mentálisan és emberileg is egyre fejlettebbek lehessenek. Megtanulnak közösségben élni, megérzik, hogy mik azok az értékek, melyekre valóban büszkék lehetnek még akár sok-sok év múltán is. Igyekszünk számukra minél játékosabban és érdekesebben átadni a tananyagot. Hozzátartozik a dolgokhoz, hogy nem egy állami, hanem egy magánintézményben tanítok, tehát vannak olyan sajátos eszközök, melyek mi így be tudunk vezetni a mindennapi tanulási életbe.

Ezentúl minden évben szervezünk a gyerekek számára egy tábort. A szülőknek is nagy segítség, hiszen két hét megoldott így a szünidő alatt, nem kell szabadságot szervezniük, és mindenen túl a gyerekek sem esnek így ki a tanulási ritmusból és a közösségből sem. Nagyon szokták élvezni ezeket a nyári napokat a gyerekek. Én azt gondolom, hogy talán hatékonyabb, mint az év közbeni munka. Itt tényleg nagyon játékosan és érdekesen, szinte észrevétlen ismétlik a múlt évek anyagait, vagy épp tanulják az új ismereteket. Félelmetes, hogy egy-egy gyerek mekkora fejlődést tud itt mutatni. Mindezek mellett pedig tényleg nagyon összekovácsolja a közösségüket.

Éppen ezért minden évben szervezünk számukra valami olyan ajándékot, amit a tábor végén átadunk, és egész tanévben használható a gyerekek számára. Volt már a tarsolyban mindenféle dolog. Toll, radír, mintás füzet, logózott napló. Most azt gondoltuk, hogy a póló hímzés lesz az, ami a segítségünkre lehet, és az iskola címerét egy nagyon minőségi, fehér színű elegáns pólóra hímeztettük rá. Mondanom sem kell, hogy nem volt könnyű olyan vállalkozót találni, aki közel háromszáz darabot ugyanolyan jó minőségben képes előállítani, de a hímezd.hu aztán a tökéletes választásnak bizonyult. Így ez év végén, ősszel már ebben a gyönyörű fehér pólóban tudnak majd várni bennünket a gyerekek a tanév kezdetén. A legszebb pedig, hogy annyira tetszik nekik, hogy ezt mondanunk sem kell, biztosak lehetünk abban, hogy maguktól ebben a gyönyörű kelmében fognak érkezni szeptember elején. Kivéve természetesen az elsősök, akik így az induló csomagban találják majd ajándékként ezeket a gyönyörű hímzett fehér pólókat.