Bizonytalanságból szerelem

Amikor megvettem az okostelefonomat, nem gondoltam volna, hogy bármi baja lehet. Ezért sose hordtam telefontokban, csak annyit csináltam, hogy fóliát cseréltem, ha esetleg repedezett lett. Sajnáltam elrejteni a külsejét bármilyen tokkal is, de amikor már sikerült többszöri szerencsés esés után úgy leejtenem, hogy megsérült, eső után köpönyeg jelleggel elgondolkoztam, hogy mégiscsak beszerzek rá egy tokot.

De persze ez megmaradt csak gondolatnak, míg nem jött a végzetes esés és a telefonom használhatatlan lett. Persze, azért ki nem dobtam, hanem elvittem egy szervizbe, ahol kijelzőt cseréltek rajta. Mondanom sem kell, igencsak mélyen kellett a zsebembe nyúlni, és végre elérkezett az a pillanat, amikor megfogadtam, hogy bármi is lesz, veszek rá egy telefontokot, hiszen közel se ér ennyit az egész hogy következő esésnél újra ennyit fizessek ki érte. Viszont, itt kerültem nagy dilemmába, hogy milyen tokot is vásároljak úgy, hogy megmaradjon a szép kialakítás látványa, még ha kicsit kopott is már.  Rengeteg fajtát néztem már rá, szinte minden formában, de a végső választásom egy ultra vékony szilikon tokra esett, amit az Atomking oldalán találtam. Tulajdonsága, azon kívül, hogy remek árfekvése van az, hogy méretpontos és magas optikai áttetszőségű.

Nem növeli az alap méretet, így szinte észrevehetetlen a mobilomon. A legszuperebb, hogy egy különleges bevonat segítségével a tokot is megvédik a karcoktól és a szennyeződésektől. Egyszerűen beleszerettem. Mindenkinek csak ajánlani tudom ezeket a tokokat, mert mint már említettem, nekem is az a fontos, hogy a telefonom design-ja látható legyen, de magát a készüléket biztonságban tudjam.

Szerkeszto

Vélemény, hozzászólás?