• Home
  • Egyéb
  • Beszélgess szabálysértés nélkül

Beszélgess szabálysértés nélkül

A következő történetre nem vagyok túl büszke, de mivel tanulságos, gondoltam megosztom veletek. A múlt hét keddem ugyanúgy indult, mint a hétköznapjaim általában. Felkeltem, letusoltam, felöltöztem, megittam a kávém, majd autóba ültem, és elindultam az irodába.

Cégünk épp egy nagyon fontos projekt közepén tart. Álmatagon ácsorogtam a piros lámpánál, amikor megcsörrent a telefonom, épp ezzel a projekttel kapcsolatban. Nagyon vártam már ezt a telefont, így gondolkodás nélkül felvettem. Közben zöldre váltott a lámpa, és telefonnal a kezemben indultam is tovább. Épp belemerülten egyeztettünk a részletekről, amikor mellettem elhaladva beállt mellém egy rendőrautó, és jelezte, hogy kövessem. Tudtam, hogy nem úszom meg bírság nélkül, hiszen tisztában vagyok vele hogy vezetés közben, kihangosító nélkül telefonálni. Sajnos úgy lett, ahogy sejtettem, és kaptam egy csinos kis bírságot.

Ebből okulva, még aznap, már ebédidőben utánanéztem, hol szerezhetnék be egy jó minőségű heaset-et. Szerencsére találtam egy szuper céget, a Baseus-t, akik telefontartozékok forgalmazásával foglalkoznak. Épp több akciójuk is volt, így gyorsan ki is választottam a megfelelő headset-et, sőt szuper bluetooth hangszórókat is találtam. Nem tudtam ellenállni a szuper akciós áraknak, így hozzácsaptam egyet a hangszórók közül is a rendelésemhez. Így kényelmesen, egy pár kattintással biztosítottam, hogy legközelebb elkerüljem a szabálysértést. A munkahelyemre kértem a kiszállítást, és nagyon örültem, amikor másnap már hozta is a futár a csomagom. Hazafelé autózva már le is teszteltem a headset-et, és nagyon szuperül működik. Hála neki, így akár már vezetés közben is le tudok fontos tárgyalást bonyolítani.

Szerkeszto

Vélemény, hozzászólás?